Kharaputta Dzsátaka (386.)

Egyszer, amikor a Mester a Dzsétavanában tartózkodott, egy szerzetes bevallotta, hogy a felesége miatt vágyakozik vissza a világi életbe.
Erre a Mester azt mondta: “„Testvér, ez az asszony árt neked: korábban majdnem tűzbe kerültél miatta, de a bölcsek megmentettek a haláltól”, és mesélni kezdett.

Egyszer régen, amikor Szénaka király uralkodott Benáreszben, a Bódhiszatva a Szakkák királya volt. Egyszer történt, hogy a nága-országból a király a kígyó alakjában földre szállt és élelmet keresett. Falusi fiúkkal találkozott, akik kiabálni kezdtek és göröngyökkel és fadarabokkal dobálni kezdték a kígyót. A király épp a kertjében pihent és meglátta a fiúkat. Amikor szolgái megmondták neki, hogy a fiúk egy kígyót vernek, megparancsolta, hogy zavarják el a fiúkat. Ekkor a naga-király hálából a országából sok ékszert hozott, és éjfélkor a hálószobájában meglátogatta a királyt. Nekiajándékozta az összes kincset a királynak, és megköszönte élete megmentését. Barátságot kötöttek és ezután gyakrak meglátogatta a nága Senaka királyt. Később a nága egy lányt is küldött, hogy védje a királyt. Szénakát megtanította egy varázsigére, amivel a lányt bármikor magához hívhatja.
Egyszer, a kertben egy Lótusz-tóban fürödtek és kényeztette magát. De az élvhajhász nága-lány meglátott egy vízikígyót, visszaváltozott kígyóvá, elkúszott és szeretkezni kezdett a másik kígyóval. A király kereste a lányt, mivel nem látta, kimondta a varázsigét. Ekkor visszaváltozott a lány, és Szénaka rájött mit csinált. Helytelen magatartásáért a király egy bambuszbottal a lány hátára ütött, aki ezért dühösen visszatért a kígyó-országba. A lány megmutatta a hátát a nága-királynak és azt mondta: „A barátod hátba ütött, mert nem tettem meg a parancsát”.
A nága-király elhitte ezt, hívta négy szolgáját és megparancsolta nekik, hogy bújjanak el a Szénaka király hálószobájában és éjfélkor pusztítsák el, mint a leheletet, ami kiszáll az orrlyukból.
Amikor a király éjfélkor a hálójába lépett, megkérdezte feleségét: “Hölgyem, nem látta a nága-lányt? Ma amikor fürödtünk a tóban, visszaváltozott és szeretkezni kezdett egy vízikígyóval, de amikor visszaváltoztattam a varázsigével és megbüntettem egy botütéssel, eltűnt. Félek visszament a nága-országba és hazudott a barátomnak, aki biztos megharagszik rám.” A szolgák ezt hallva visszatértek országukba és mindent elmeséltek a királynak.
A nága-király Szénakához ment, és mindent elmondott. Így szólt: “Jóváteszem az egészet azzal, hogy. megtanítalak egy felbecsülhetetlen értékű varázslatra, amit ha használsz, minden hangot érteni fogsz. De vigyázz: nem árulhatod el senkinek, mert akkor tűzhalált halsz.” – Rendben- mondta Szénaka. Ettől kezdve még a hangyák hangját is megértette. Egy nap a kertben egy emelvényen ült, süteményt evett mézzel és melasszal. Egy darab süti a földre esett. Egy hangya ezt látva kiabálni kezdett: „A király mézes bödöne eltörött az emelvényen, a melasz-tartója és süteményes tálcája kocsija felborult; gyertek, egyetek mézet, melaszt és süteményt.” Ezt hallva a király felnevetett. A közelben lévő királyné azt gondolta: „Mit látott a király, hogy nevet?” Amikor a király megette az ételt, megfürdött és leült keresztbe lábakkal. Hallotta, ahogy egy légy azt mondta a feleségének: „Gyere, kedvesem, szerelmeskedjünk.” A feleség erre azt válaszolta: „Várj egy kicsit: hamarosan parfümöket hoznak a királynak; ilyenkor mindig hull belőle a lába elé: ha odarepülök én is illatos leszek, és akkor a király hátán szeretkezhetünk. ” A hangot halló király megint nevetett. A királynő megint azt gondolta: – Mit látott amin nevetett? Később, amikor a király vacsorázott, egy rizsdarab hullott a földre. A hangyák felkiáltottak: „Egy rizsestál tört el a király palotájában, és nincs, aki megegye.” A király ezt hallva megint nevetett.

A királynő fogott egy arany kanalat, és elgondolkodott: “Miért nevetett a király ?” Este lefekvéskor megkérdezte a királyt: „Miért nevettél?” Ő mondta: – “Mi közöd ahhoz, hogy miért nevetek?”, de amikor felesége újra és újra megkérdezte, elmondta neki. Erre ő így szólt: “Tanítsd meg nekem a varázslatot, én is érteni akarom az állatokat.” A király így felelt: „Nem adhatom át”, de a felesége újra és újra kérlelte.

A király azt mondta: “Ha ezt a varázslatot átadom neked, meghalok.” – “Még ha meg is halsz, add át nekem.”
A király nagyon tisztelte a női nemet ( hatalmában volt), beleegyezett, és felült egy szekérre, amivel a parkba indult, hogy tűzbe vesse magát, miután elárulta a varázslatot. Ebben a pillanatban Szakka, az istenek királya lenézett a földre, és meglátta Szénakát és ezt gondolta: „Ez az ostoba király az asszonynépség miatt veti magát a tűzbe, de megmentem az életét“.
Benáreszbe ment Szújával, az Aszúrák lányával és kecskévé változtak. Megálltak a király szekere előtt úgy, hogy a nép ne lássa őket, csak a király és a szekér elé kötött szamarak. Szakka és Szúja úgy tett, mintha szeretkeznének. Az egyik szamár látva ezt, megszólalt: „Kecske barátom, láthatjuk, amit eddig csak hallottunk. A kecskék ostobák és szégyentelenek, ezt teszed, miközben mindannyian rátok nézünk. Ezt titokban és nem nyilvános helyen kellene tenni és nem megszégyenülve. Amit hallottunk a kecskékről, az láthatólag igaz.” és szavalni kezdett:

„A kecskék hülyék” – mondja a bölcs ember, és a szavak biztosan igazak:
Ez a kecske nem tudja, hogy parádézik, amit titokban kell tennie.

A kecske, aki meghallotta, két versszakot mondott:

Ó, szamár uram, gondolkozz és jöjj rá saját hülyeségedre,
Kötéllel vagy megkötözve, az állkapcsod kipöckölve, és a szemeid lesütve.

Amikor el vagy oldva sem menekülsz, uram, ez is ostoba szokás:
És az a Szénaka akit hordasz, még ostobább, mint te.

A király megértette mindkét állat beszédét, és ezt hallva gyorsan elküldte a szekeret. A kecske beszédét halló szamár a negyedik strófát mondta:

Nos, kecskék királya, maga tökéletesen látja nagy butaságomat:
De miért hülye Szénaka, magyarázza el nekem.

A kecske az ötödik strófát mondta magyarázatul:

Aki saját különleges kincsét a feleségére tékozolja,
Soha nem tudja hűségesként megtartani, és életét el kell árulja.

A király hallotta e szavakat, és ezt mondta: „Kecskék királya, biztosan a javamat akarod: mondd meg, mit tegyek.” Ekkor a kecske azt mondta:
„Király, az állatoknak semmi sem drágább önmaguknál:
nem jó, ha elpusztítod magad, és nem becsülöd meg, ami drága” – és elmondta a hatodik strófát.

Egy király, akárcsak te, vágyat érezhet,
És mégis lemondhat róla, ha az élete árán kaphatja meg:
Az élet a legfontosabb: az ember ennél fenségesebbet kereshet?
Ha az életet óvod, a vágy nem keresztezhet.

A Bódhiszatva így figyelmeztette a királyt. A király megörült és megkérdezte: – “Honnan jöttél Kecskék királya?” – “Szakka vagyok, és azért jöttem, hogy megmentselek a haláltól, az irántad érzett szánalomból.” – “Istenek királya, de már megígértem, hogy megtanítom neki a varázslatot: mit tegyek? „Nincs szükség, hogy mindkettőtök tönkremenjetek, ezért mond azt: : „A varázslat megtanulásának módja, hogy álljad a botütéseket szó nélkül – ezt nem fogja bírni.” A király azt mondta: „Jól van, legyen”. A Bódhiszatva ezután visszament a Szakka mennyországba.
A király elment a kertbe, behívta a királynőt, majd azt mondta: – “Hölgyem, kéri a varázslatot?” – “Igen, uram”. – “Akkor a szokáson keresztül kell mennie.” – “Milyen szokás?” – “Száz ütés a hátán úgy, hogy nem szabad hangot adnia.” A nő mohón beleegyezett, a varázslat iránti vágya miatt. A király megparancsolta szolgáit, hogy ostorokkal kezdjék el verni a királynét két oldalról. Két-három ütés után a királynő felkiáltott: – “Nem akarom a varázst.” A király azt mondta: „Megöltél volna, hogy megtanuld a varázslatot”, és így tovább korbácsoltatta őt addig, amíg már a bőr a hátáról lógott, aztán elküldte. Ezután a királynő soha többet nem hozta szóba az egészet.

A lecke elmondása után a Mester kinyilvánította az Igazságokat, és azonosította a Születést – ezt hallva a Szerzetes folyamba lépett: „Abban az időben a király volt az elégedetlen szerzetes, a királynő volt felesége, a szamár Száriputta, és Szakka én magam.”