Suvannahamsa Dzsátaka (Az aranykacsa) (136.)

„Légy elégedett.” – Ezt a történetet a Mester egy Kövér Nanda nevű nővérről mesélte.

Savatthiban egy világi követő az apácarendnek fokhagymát ajánlott fel: meghagyta szolgájának, ha jönnek hozzá, minden nővér kapjon két-három fejet. Ezt követően a nővéreknek szokásukká vált, hogy elmentek támogatójuk házába vagy a mezőre fokhagymáért. Egyszer egy ünnepnapon elfogyott a házban a fokhagyma, így a szolga azt mondta Kövér Nandának és a vele tartó nővéreknek, hogy menjenek a mezőre és vigyenek onnan. Kövér Nanda nővér kiment a mezőre és rengeteg fokhagymát elvitt magával. A szolga ezt látva feldühödött, és megjegyezte, milyen mohók ezek a nővérek! Ez felkavarta a mérsékeltebb nővéreket; a világi követőket is bántotta, amikor a Nővérek elmesélték nekik, végül elmondták a Magasztosnak. A Mester megdorgálta Kövér Nandát a mohósága miatt, és ezt mondta: „Testvéreim, a mohó ember még az anyával szemben is kemény és kegyetlen; a kapzsi, mohó ember nem tudja megtéríteni a meg nem tértet, vagy nem tudja a megtért kegyelmét növelni, alamizsnát adni, vagy takarékoskodni (megóvni) a bejövővel; míg a mértéktartó ember képes mindezekre a dolgokra.” Ilyen bölcsen mutatott rá a Mester a tanulságra, és így fejezte be: „Testvéreim, ahogyan Kövér Nanda kapzsi most, olyan volt ő is kapzsi a régmúlt időkben.” És ezután elmesélte a következő történetet a múltról.

Egyszer régen, amikor Brahmadatta Benaresben uralkodott, a Bodhisatta brahminként született, majd feleségül vette vele egy rangban lévő menyasszonyát, aki három lányt szült neki: Nandát, Nanda-vatit és Sundari-nandát. Amikor a bódhiszatva meghalt, feleségét és lányait a szomszédok és a barátok fogadták magukhoz, míg ő arany színű vadkacsaként született újra, aki előző létezéseinek is tudatában volt. Amikor a madár megnőtt és meglátta saját csodálatos méretét és arany tollazatát, eszébe jutott, hogy korábban ember volt. Amikor rájött, hogy felesége és lányai mások jótékony adományaiból élnek, a vadkacsa elgondolkozott, miképp tudná segíteni őket. Mivel tollazata úgy néz ki, mint a vert arany, azt gondolta ad nekik belőle egy tollat. Így hát elrepült oda, ahol laktak, és leszállt a tető középső gerendájának tetejére. A feleség és a lányok a bódhiszatvát látva megkérdezték, honnan jött; elmondta nekik, hogy ő az apjuk, aki meghalt és arany kacsának született, és azért látogatta meg őket, hogy véget vessen nyomorúságos körülményeiknek, hogy sanyarú bérmunkából tengődjenek. „Nektek adom a tollaim egyenként – mondta – annyiért adjátok el, hogy mindannyian nyugalomban és kényelemben éljetek.
Ezután odaadta nekik az első tollat, és elment. Később időről időre visszatért, hogy adjon nekik még egy-egy tollat, amik eladásából származó bevételből a bráhmanasszonyok sikeresek és meglehetősen jómódúak lettek. De egy nap az anya azt mondta a lányainak: „Nincsenek megbízható állatok, gyermekeim. Ki tudja, hogy apátok egy nap megy el úgy, hogy soha többé nem jön vissza? Használjuk ki az alkalmat és tépjük tisztára, ha legközelebb jön, hogy megszerezzük minden tollát.
A lányok ezt visszautasították, mert azt gondolták ez a kacsának fájdalmat okozna. De az anya mohóságában egy napon magához hívta az arany kacsát, majd amikor az megérkezett, két kézzel megfogta és megkopasztotta. De a bódhiszatva tollait ha a kívánsága ellenére tépték ki, akkor megszűntek aranyszínűek lenni, és olyanok lettek, mint a daru tollai. A szegény megkoppasztott madár, kinyújtotta a szárnyait, de nem tudott repülni, így az asszony egy hordóba dobta, és ott adott neki enni. Ahogy telt az idő, a tollai újra megnőttek (bár most már sima fehérek voltak), és elrepült a saját lakhelyére. Ezután soha többé nem jött vissza.

A történet végén a Mester így szólt: „Látjátok, testvéreim, hogy Kövér Nanda olyan mohó volt a múltban is, mint most. És a mohósága miatt akkor elveszítette az aranyat, ugyanúgy, ahogy a kapzsisága miatt most elveszíti a fokhagymát. Figyeljétek meg, hogy kapzsisága hogyan fosztotta meg az nővéreket a az újabb fokhagyma adománytól, és tanuljátok meg ebből, hogy legyetek mértéktartóak a vágyaitokban, és elégedjetek meg azzal, amit kaptok, legyen az bármilyen kicsi is.”
Ezután mondta ezt a strófát:

Elégedettnek lenni, semmit ne halmozzunk.
Megfogták a hattyút – de már nem volt aranyuk.

Így szólva a Mester alaposan megdorgálta a vétkező nőtestvért, és megállapította azt a szabályt, hogy minden nővérnek, aki fokhagymát kell ennie, vezekelnie is kell.
Majd így azonosította a történet szereplőit: „Kövér Nanda a történetben szereplő bráhmin felesége volt, három nővére a bráhmin három lánya, én pedig az arany tőkés réce.”

Forrás: https://suttacentral.net/ja136/en/chalmers